SZC logo

Győri Szakképzési Centrum

OM kód: 203037/003 | 9021 Győr, Szent István út 7.

Intézmény logo

Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokJedlikInfóKRÉTA

Projektek

Erasmus+ 2018

2007 óta csinálom ezt a munkát a Jedlik Ányos Szakközépiskolában most már Szakgimnáziumban. Véleményem szerint az egyik legjobb oldala a tanári pályának, hogy a napi munka mellett más, a diákok tudását gyarapító tevékenységet is végezhetünk mi tanárok. Erre nyújt nekem a Leonardo majd később az Erasmus+ program kiváló lehetőséget.

A program célja immár több mint egy évtizede az, hogy a német és a magyar diákok kölcsönösen megismerjék egymás országait, egymás iskoláit valamint egymás hétköznapi életét is.

2018-ban egy nagyon motivált csapattal sikerült útra kelnünk, idén a konkrét munkafeladatunk egy ledes olvasólámpa tervezése és gyártása volt a SICK cég szakképzős diákjaival együtt. Remek lehetőség volt ez, hiszen a CAD-es ismeretektől kezdve az egyszerűbb elektronikai szerelési ismereteket, sőt még a fémmegmunkálás egyszerűbb elemeit is be tudtuk építeni diákjaink munkájába. Régóta látom, hogy a műszaki szakoktatásban résztvevő tehetséges fiatalokat a leginkább a gyakorlati feladatok megvalósításával lehet motiválni, ez különösen jellemző a fiúkra ezen a területen. Ez idei programunkban is megmutatkozott, olyan lelkesedéssel láttak neki a munkának, hogy arról csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni. Soha egy percig nem látszott rajtuk az a dekoncentráltság, amit néha itthon egy-egy tanórán észreveszek, hogy egy idő után a pad alatt előkerülnek a telefonok és inkább azzal foglalkoznak az elméleti tananyag helyett.

A projekt alapú oktatás remekül működik Németországban, amikor ebbe belecsöppennek diákjaink, nagyon hamar megmutatkozik az a kreativitás, ami ezekben a fiatalokban rejlik. Számomra minden évben hatalmas élmény ezt megtapasztalni a diákjaimon. Hála Istennek ez idén sem volt másképp.

Ami számomra nyelvtanár számára még egy hatalmas élmény, hogy a stabil B2 körüli nyelvi szinten lévő diákok milyen hamar boldogulnak a német anyanyelvi munkahelyi környezetben.

Az, hogy ez a program már több mint egy évtizedes múltra tekinthet vissza, számomra egy szakmai siker, hiszen a szervezési feladatok lebonyolításán túl a diákjaim személyes fejlődését is testközelből figyelhetem, mikor hazaérkezünk, nyelvórákon nagyon könnyen lemérem azt a tudástöbbletet, amit a németországi szakmai gyakorlat alatt a tanulók magukba szívtak.

De természetesen a program sikerében a legnagyobb szerepet azokaz intézmények játszák, akik lehetővé teszik a program működését, sőt fejlődését, gondolok itt elsősorban partnerintézményünkre a SICK AG-ra valamint saját iskolánk elméleti és szakmai tanáraira, akik olyan alapismeretekkel vértezik fel diákjainkat, amikkel azok hamar boldogulnak egy vadidegen szakmai és nyelvi környezetben. Remélem csereprogramunk a SICK AG-val még sokáig sikeresen folytatódhat.

Szalai Tamás
projektkoordinátor
2019 június

 


Partnereink

SZC logo

Győri Szakképzési Centrum


Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium

9021 Győr, Szent István út 7.

Telefon: +36 96 529-447

E-mail: jedlik@jedlik.eu

OM azonosító: 203037/003

Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001285/2015


2024Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium